Horányi Béla
"1986-ban ő mondott emlékbeszédet az általa hőn szeretett példakép, Horányi Béla professzor temetésén. A megőrzendő értékek közül hármat emelt ki: első helyen a hivatás, a szakma szeretetét, amelyet pontos fogalmakkal, kristálytiszta logikával kell gyakorolni. A második helyen az élet szeretetét említette. Végül az emberi szó jelentőségét hangsúlyozta: nem a nagy szavakét, hanem a tiszta, őszinte, gyógyító szó erejét. Lipcsey professzor úr akkor tanítómestere örökségéről szólt, ma ugyanezt mi tekinthetjük az ő örökségének."
Folyovich András: Megemlékezés Lipcsey Attila professzor úrról
A megemlékezés teljes terjedelmében online itt olvasható: elitmed.huA cikk megjelent a Pesti Hírlap 1989. július 28-i számában
Ez év elején alakult meg a Horányi Béla Idegtudományi Társaság. Tagja: négy klinikai tudományág: a pszichiátria, a neurológia, a pszichológia és az idegsebészet kiemelkedő szakembereiből regrutálódtak. A taglétszám jelenleg korlátozott, a színvonalat hígítani nem nagyon akarják, de a stafétabot átadása érdekében a jelentkező fiatal szakemberek közül felveszik majd azokat, akiket legalább két társasági tag ajánl.
A társaságról annak elnökével, Lipcsey Attila professzorral, egykori Horányi-tanítvánnyal: a János kórház főorvosával beszélgettünk.
– Amikor valamilyen társaság nevet választ, elkötelezi magát egy szemlélet, egy trandíció mellett. Mi jelent ez az önök esetében? Hogyan értelmezzük Horányi Béla ideggyógyász mához szóló tanítását?
L. A.: – Horányi professzor egyik axómája: a kőkemény, tételes szaktudás. Ez roppant banálisan hangzik, de a gyakorlat sajnos egészen mást mutat. Gyakran vizsgáztatok szakorvosokat, és mit mondjak, sűrűn tapasztalom a stabil alapismeretek hiányát. A Horányi-örökség másik része az abszolút betegközpontú szemlélet. Ez is lapos közhelynek tűnik. De ellenkezőjét hadd illusztráljam egy példával. Egyik alkalommal valamelyik intézményünkben járva, pszichiáterek, pszichológusok boldogan rajzottak ki a pszichoterápiás ülésről. Elmondták, milyen remekül sikerült az egyik betegnek az acting outja, azaz kvázi kitöréses reakciója. S mikor megkérdeztem, hogy ez nagyon szép, de mi volt az ügyben a feloldás, mi volt a betegnek ebből a haszna, erre zavart választ kaptam, hogy ja, hát a beteg... Ez a csoport akkor lett volna jó igazán, ha első helyre a beteg, és nem a tudományos élmény kerül. A Horányi-örökség további hozadéka az élet szeretete. A hozzánk forduló betegeknél ez manapság háttérbe szorul. Eluralkodóban van – szakmai szóval élve – az anhedonizmus. Az élet szeretetének, élvezésének csökkenése vagy hiánya vezet az alkoholfogyasztáshoz, a droghoz, a depresszióhoz és az öngyilkossághoz. Mindezekben (a drogot leszámítva) világszínvonalon vagyunk. Egy híres amerikai depressziókutató tavaly nálunk tartott eladást, amit egy diával kezdett: részletet mutatott a Szomorú vasárnap című filmből. Majd elmondta, hogy ő belelát a magyar lélekbe, amelyikre sajnos ez az anhedonikus hozzáállás nagyon is jellemző. De még mindig Horányi örökség; figyelmünket felhívta a tökéletesen finomított kórismék megfogalmazására. Egy pszichiátriai betegségnek rengeteg alkategóriája lehet, és mindegyik más és más terápiát igényel. Szükség van természetesen a csúcstechnológia alkalmazására a gyógyászatban, de szükség van a jól képzett orvosi agyra, mint a csúcstechnológia egyik két lábon járó hordozójára.
– Csúcstechnológiát említ. A magyar egészségügy szegény, mint a templom egere... Az önök területén talán egyik legjobban használható diagnosztikus eszköz – ahogy tudom –, a CT, azaz a komputertomográf. Az ezzel végzett vizsgálat precíz kórképet ad, de nagyon drága. Hozzájuthat-e az átlagpolgár is?
L. A.: – Ahogyan maga kérdez, az tipikus magyar betegség. A CT valóban drága; egy vizsgálat 21.610 forint. A mai gazdasági helyzetben óriási vívmány, hogy 15 ilyen készülék van az országban. Azaz, Mari néni éppúgy igénybe veheti, mint X. elvtárs –, ez nem luxusfogyasztás, hanem diagnosztikai eszköz. Az országban van még egy ennél „okosabb” gép is, a mágneses rezonanciavizsgáló. A csúcstechnológia másik terméke egy PET rövidítésű masina, amely az agyi anyagcserét mutatja képernyőn. Hihetetlenül izgalmas, amint látható az ember gondolkodása folytán az agyban tizedmásodpercenkét lejátszódó kémiai változás. Sajnos ez a szupermasina még nagyon drága, ilyen még nincs Magyarországon. A műszerezettség, az ilyen típusú eszközök nemcsak azért nélkülözhetetlenek a gyógyászatban, mert biztos diagnózist nyújtanak, hanem azért is mert teljesen fájdalommentes vizsgálatokat tesznek lehetővé. És ez nagyon fontos a beteg szempontjából.
– Hadd térjek most vissza arra, hogy mi magyarok mennyire nem vagyunk hedonisták. Hát csodálkozik ezen? Ebben az országban néhány hét alatt több változás megy végbe, mint normális társadalmakban évek alatt. Jó vagy rossz, az tökéletesen mindegy, csökkenti az emberek biztonságérzetét, tájékozódó képességét. S az az élményzuhatag, amiben élünk, és az a tempó, amire kényszerülünk, lehetetlenné teszi az élmények feldolgozását.
L. A.: – Ami a politikai diagnózisát illeti, azt nem cáfolom, mert az újságíró „közelebb” van a tűzhöz”, mint egy elmegyógyász. De hadd hozakodjak elő ismét mesteremmel, Horányi Bélával; s tanainak egyikével, a gyógyító hallgatással. Freud szerint az elfojtott és hárított dolgok egy idő után megjelennek, és munkálni kezdenek. Ez igaz. De a tételes anyagot jól ismerő pszichiáter képes felhívni a figyelmet arra, hogy talán a beteg konfliktusa ne is annyira döntő. És a beteg megtanul hallgatni. Hallgatni, és együtt élni a konfliktusával. Évtizedek óta kérdezem betegeimtől, mit csinálnak, ha konfliktusba kerülnek? Nemtől, kortól, intellektustól függetlenül az első, spontán válasz az, hogy a konfliktust megoldom. Ekkor én tovább kérdezem; és ha nem oldható meg? Ekkor hosszabb gondolkodás után jön a – szerintem – helyes válasz: kikerülöm. Horányi szerint a konfliktust kikerülni, vagy a problémával intellektuálisan feldolgozva együtt élni, ez az üdvözítő megoldás.
– Az intellektuális feldolgozáshoz többnyire szakember segítsége szükséges. Nálunk az embereknek erre se ideje, se pénze nincs. Arról nem is beszélve, hogy valahol még mindig röstelkednek lelki problémáikkal pszichológushoz, pszichiáterhez fordulni.
L. A.: – Nem hiszem, hogy nincs pénz, nincs idő. Heti 30-40 perce az önkarbantartásra mindenkinek van ideje. S ha nincs pénze szakemberhez fordulni, tanuljon meg meditálni. Ha az ember rendszeresen rászokik arra – hogy mondjuk hetente egyszer – magában végiggondolja, hol tart modt, hol van, és mit is akar? Ha rendszeresen szembesíti önmagát a helyzetével, ez öngyötrés nélkül, nagyon sokat jelent az öngyógyítás tekintetében. Azok a betegek, akiket erre megtanítottunk, elmondják, hogy ez a meditáció életük része lett, természetes szükségletükké vált. Az önmegyfigyelés hihetetlenül fontos. Arról nem is beszélve, hogy aki önmagára jól tud reflektálni, az könnyebben válaszol az élet egyéb kihívásaira, jobban reagál szűkebb-tágabb környezetének problémáira is.